Alapító zenészek
A zenekar alapítási éve:  2007.

          Koltavári Hajnalka 

             fuvola-ének-vokál

Született Győrben.
Zenei tanulmányait Győrben, Székesfehérváron és a pécsi Tudomány- egyetemen végezte, ahol 2004-ben diplomázott ének-zene, karvezetés szakokon.
Tovább folytatva zenei tanulmányait, 2005-ben fuvola szakon, 2007-ben pedig közoktatás-vezető szakon szerzett felsőfokú végzettséget.
Jelenleg fuvolatanárként dolgozik, és énekel az Everstand, Dzsem, Asterix, All Stations zenekarokban.
Régebbi zenekarai közül néhány: Napfonat, Táskarádió, No More Blues, Algernon, Cocktail, Trio Rio, Black Café...

              Taródi Tamás

                 billentyű-ének

Budapesten született.

Első hangszere a hegedű volt, majd ezt váltotta fel a gitár. Első együttese egy budaörsi zenekar volt, ahol 14 évesen basszusgitárosként játszott.
20 évesen ismerkedett meg a jazzgitározás alapjaival. Tanára az akkori időszak kiemelkedő hazai jazz-együttesének a Rákfogónak gitárosa, Babos Gyula volt.
Katonaként sem tétlenkedett és tagja lett a Flotilla zenekar utódjának tekintett Admirál zenekarnak. (1975-77)
Késöbb, a zongorázás és az összhangzattan alapjaival Hetényi Kálmán segítségével ismerkedett meg. A fekete-fehér billentyűk varázslatos világában való tájékozódás és az állandó ismeretbővítésben segítségére voltak, Révész Richárd kíváló jazz-zenész, valamint a külföldön és itthon is méltán elismert harmónika-virtuóz, Marosi Zoltán.


               Zelei János

                       gitár

Született Mezőkövesden.
Gyermekkora óta zenél. Először zongorán, majd tangóharmonikán játszott. A 60-as évek végétől a gitár lett a fő hangszere.
Az Országos Szórakoztatózenei Központ szakmai elvárásai alapján "A" kategóriás minősítést szerzett.
Tanárai Virág József és Kovács Andor gitárművészek voltak. Évekig játszott Budapesten a Várnegyedben található exkluzív Alabárdos étteremben.
Kedveli a közérthető improvizatív zenét. Szívesen játszik bluest is. (SRV stílus).
Villamos mérnökként dolgozik és kiegészítő tevékenységként gitároktatást is vállal.
Az Everstand együttesen kivűl játszik még a Calipso Plus Band formációban is.